Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy régi "vizesszék" új élete

Nagyon szeretem a régi tárgyakat, ezt a "vizesszéket" még a nagyanyám használta a konyhájában, abban az időben, amikor még nem volt a házában vezetékes víz, hanem a kúból húzott vizet vödörbe vitték be a házba. Ezen a kis lócán tárolták. Aztán idővel lett vezetékes víz, a "vizesszék" meg ment a komorába (melléképület, lomos). A komorában eltöltött idő megtette a hatását, de én nagyon szerettem volna megtartan a kidobásra ítélt bútordarabot. Ebben az állapotban találtam rá:

És ez lett belőle, néhány óra alatt:

Felhasznált anyagok:

  •  csiszolóvászon
  • akrilfesték, matt akril lakk (Pentrart)
  • szürkelemez
  • vattelin
  • nyomott mintás pamutvászon
  • kárpitosszeg
  • faragasztó

Elékszítés:

1. Először lecsiszoltam a felületet. Ez volt az egész munka leghosszabb része. A tetejének csiszolására nem fordítottam különösebb gondot, mivel ezt később úgyis eltakartam. Csiszolás után portalanítás.

2. A fafelületeket nem javítottam ki, mert nekem külön tetszik a repedés ó, amit festés közben még jobban kihangsúlyoztam. Először az egész felületet lehestettem kék akril festékkel. Száradás után száraz ecsettel, hígítás nélkül elnagyolva hordtam fel egy halvány szürke és egy sötét szürke akrilt, összemosva a színeket, ettől lett ilyen csíkos. Száradás után egy réteg matt akril lakkal fejeztem be a felületet.

3. A festés száradása után a vizsszék tetejére egy méretazonos kartont vágtam (2,5mm vastag szürkelemezt használtam). A kartont egyszerűen ragasztással rögzítettem a vizesszékhez.

4. A kartonra 3 rétegben vattelint terítettem, méretazonosan.

5. A mintás pamutvászonból a vizesszék tetejétől minen oldaliránba 5 cm-es ráhagyással kiszabtam egy darabot. Nem szegtem el az anyagot, csak visszahajtottam körbe a széleit és levasaltam.

6. Az anyagot ráterítettem a vizesszékre és kárpitos szeggel szorosan végigszögeltem, ezzel rögzítettem. Először minden oldalt végigszögeltem, úgy, hogy minden szélen kihagytam 3 cm-t. Ezek lettek a végén a behajtások, hogy a sarkok befelé forduljanak. Nem bonyolultabb, mint mondjuk becsomagolni egy ajándékba szánt könyvet. A sarkokat ugyanazon elv alapján kell behajtani, mintha egy könyvet akarna az ember becsomagolni.

 

0 Tovább

A fa hatású beton plafon (flóderezés)

A feladatom egy 20m2-es plafon fahatásúvá varázsolása volt. A plafon szerecsére nagyon alacsonyan van, egy pincelakás helyiségben. A felület diszperziós festékkel lett festve. Ami az elkészítést bonyolította, viszont a végeredményt még "fahatásúbbá" tette, az az volt, hogy a plafonon beton gerendák futnak végig, ami nem lett glettelve így girbe-gurba, és rücskös volt az előző éves fetékrétegektől (akár egy öreg fafelület). 

A diszperzittel kezelt felület szívó alap, amit kezelni kellett. Először akril festékkel és vonalzóval megfestettem a "falapok" szélességét, ezt úgy alakítottam ki, hogy egy-egy ilyen lap közepén fusson az erezett rész, oldalait pedig a flóder fésűs felével lehessen vonalazni. Miután ezeket bejelöltem, a teljes felületet kezeltem vékony lazúrral! Polifarbe, Boróka vékonylazúrral kentem át. Ez tökéletesen megmaradt a diszperzites felületen és száradás után egy selyemfényű "lakkos" réteg képződött. fontos volt, hogy a kis ablakkal rendelkező egyébként is sötét helyiség ne legyen még sötétebb, így világos színeket kellett használnom. Az alap felülethez egy 0,75 l-es fenyő színű lazúrt kevertem össze egy 0,75l-es átlátszó vékonylazúrral, ez éppen elég is lett a 20m2-es felületre egy rétegben!

A következő réteg a már flóderezett réteg volt, ehhez a Polifarbe Boróka vékonylazúr "dió" árnyalatát választottam. A munka leghosszabb része ez volt.

Egyszerre egy gerendát, vagy 3 bejelölt deszkát festettem át ecsettel. majd rögtön flódereztem is a felületet. Nem kevés munkaóra telt el vele, de az eredmény magáért beszél.

A végeredmény egy régi- kopott-göcsörtös, selyemfényű fahatású plafon lett. (És persze mellé készült még néhány dekorációs falfestés, a maximális kocsmahamgulat kedvéért-a helység egyébként nem kocsma, hanem egy szimpla hobbi szoba otthonra)

0 Tovább

A flóderezés/flóderozás

Nemrégiben kaptam egy olyan megbízást, hogy egy alacsony belmagasságú helység teljes plafonját fessem le úgy, mintha fa lenne. Érdekelt a feladat,  elkezdtem gondolkodni rajta és a neten kutakodni, hogyan is lehetne ezt gyorsan egyszerűen megoldani, mert abban biztos voltam, hogy 20m2 plafonra nem fogok kis ecsettel faerezetet pingálni. Ekkor találtam rá a flóderezés vagy flóderozás technikájára.  A plafon el is készült, erről a következő bejegyzésben fogtok bővebb leírást kapni (érdemes lesz visszanézni, a flóderezés mellett egyéb érdekesség is lesz). A flóderezés technikája nagyon régi díszítőfestő technika. A díszítőfestő mesterek adták át ennek tudományát a legügyesebb tanítványaiknak. Több féle fa erezetét lehet utánozni egyetlen flódergumival. Az, ha valaki egy bizonyos fafajta erezetét kívánja utánozni, sok gyakorlást igényel. Bevallom én nem vagyok ilyen ügyes és egyébként sem ismerem fel a fafajtákat erezet alapján. A neten többféle flódergumit találtok én a legolcsóbb és legegyszerűbb fajtát vásároltam meg. 

Ez a plafon:

Így néz ki a flódergumi:

A technika lényege nagyon tömören a következő:

- egy előkészített felületre felhordjuk ecsettel vagy hengerrel a festéket, és gyorsan, mielőtt a festék megszáradna a gumit rányomva végighúzzuk rajta úgy, hogy a hosszanti húzás közben a domború gumit előre hátra mozgatod. A mozgás irányától függően fogja a faerezetet rajzolni (gyakorlatilag vissza törölve a festéket)

-a felület előkészítésének pedig egy fontos feladata van: a flóderozni kívánt felület ne szívja be a festéket! Tehát ha kartonra, pozdorja lapra és egyéb szívó alapra szeretnétek flóderezni, először a felületet át kell festeni, akrillal, zománccal, stb. De ha a felület színét szeretnétek meghagyni, akkor a faerezetet adó festéktől függően akril, vagy oldószer alapú lakkal kell kezelni a felületet. Ha műanyagra, vagy fémre flódereztek, nem szükséges előkezelni a felületet, mert ezek nem szívják a festéket, sőt ez esetben a festéketektől függően tapadóhíd használata javasolt. 

-az előkészített felületre a faerezet színét adó festéket kell felhordani ecsettel vagy hengerrel.

Készítettem egy rövid videót, ahol látjátok a flódergumi hogyan is alakítja ki a faerezetet. Az én flóderem két oldalú, van egy faerező része és egy kisebb, fésűs része. A videóban a felületet előkészítés nélkül, egy habkartonon képeztem, mivel ez nem szívja a festéket, és itt látjátok majd, hogy a visszatörölt rész is elszíneződik. Meglátjátok, pofon egyszerű. Később még jövök jobb és részletesebb videókkal, nézzetek majd vissza!

Én a plafon mellett díszítettem ezzel függönykarnist és rekeszeket is. 

0 Tovább

világító világítótorony

A hajós babaszoba utolsó eleme, amelynek elkészítését bemutatom. Ez a világítótorony, ami valóban világít és egyben magasság mérő is.

világít lámpa torony világítótorony

Anyagszükséglet:

  • akril festék (én a Pentart márkájút használom mindíg, nekem ez vált be): fehér, piros, szürke, kék, barna és okkersárga színeket használtam
  • vonalzó, mérőszalag
  • hajólámpa (Obiban vásároltam)
  • led szalag, elemmel működő (Pepcoban vásároltam)
  • és egy ügyes férfi, aki az egyébként vezetékes áramra köthető hajólámpába belevarázsolja az ceruza elemmel működő led szalagot úgy, hogy kívülről kapcsolható legyen egy kapcsolóval. Persze simán megoldható úgy is, hogy a ledet beledobod és minden ki-be kapcsolásnál kinyitod a lámpatestet.

  1. Először ceruzával felvázoltam a világító tornyot, a rajzolásnál kimértem az alját 60 cm magasságra a földtől, és innen kezdtem kimérni a magasságmérő pontjait.

világít lámpa torony világítótorony

  1. A világítótorony kifestése után két csavarra rögzítettük a hajólámpát. Igazán jó hangulatot teremt este!

világít lámpa torony világítótorony

világít lámpa torony világítótorony

világít lámpa torony világítótorony

A képek alapján minimális kézügyességgel is másolható a világító torony, de ha szeretnétek nagyon szívesen készítek hozzá letölthető sablont.

világít lámpa torony világítótoronyvilágít lámpa torony világítótorony

 

0 Tovább

hajó formájú játéktároló

A babaszoba legegyszerűbben elkészíthető berendezési tárgyát mutatom meg. Nálam otthon fellelhető anyagokból készült.

Anyagszükséglet:

  • 1 db kartondoboz
  • karton darabok a hajóorrhoz (vagy egy másik kartondoboz)
  • karton heger (az enyémen korábban csomagolópapír volt), a henger kartonból is elkészíthető
  • fehér textil (lepedővászon, molinó) --> helyettesíthető papírral, vagy barkácsfilccel
  • barna polár --> helyettesíthető festékkel, vagy barkácsfilccel
  • tépőzár (ha textilt haszánálsz a henger borításához)
  • ragasztópisztoly
  • akrilfesték: fehér, kék, piros, barna
  • vékony kötél vagy zsineg (és piros színű fényes zsineget használtam)

Elkészítése:

1. A kartondoboz szélességével megegyező vonalat rajzolunk a kartonlapra, a vonal felét bejelöljük és ide húzunk egy erre merőleges vonalat. Ezen a vonalon felveszünk egy tetszőleges pontot, ez lesz a hajóorr hossza. A bejelölt pontot összekötjük a vonal két szélével, így kaptunk egy háromszöget. A háromszög két oldalának hosszát megmérjük, és  kartonlapból (dobozból vagy maradék kartonokból) egy az alap dobozunk magasságával megegyező magasságú, és a háromszög két oldalának összeadott hosszával megegyező hosszúságú téglalpot mérünk ki. A téglalapot kivágjuk és középen kettéhajtjuk, így könnyebb lesz a háromszöghöz ragasztani. 

2. A háromszög széleit ragasztópisztollyal beragasztózzuk és a kivágott kartont erősen rányomjuk. Így megkaptuk a hajó orrát, amit már csak hozzá kell ragasztani a kartondobozhoz. 

3. Az árbócot és vitorlát készítjük el. Én az árbóchoz egy kartoncsövet használtam, megértem a körméretét és a hosszúságát, a hosszúsággal megegyező, és a körmérettől 3 cm-el szélesebb polár csíkot vágtam ki és teljes hosszban tépőzárat varrtam rá (így monsható árbócot és vitorlát készítettem). A vitorlához két háromszög alakú textilt varrtam, amit a sarkainál hozzávarrtam az árbóc polárjához. A kartoncsövet beleraktam a polár közepébe és köré tépőzáraztam az anyagot. Készítheted úgy is, hogy a kartoncsöv et barnára fested, vagy barkácsfilcet ragasztasz rá és ehhez ragasztással rögzíted a vitorla sarkait, ami lehet szintén barkácsfilcből, azt nem kell szegni. A vitorlát egy stencilezett "V" betűvel díszítettem a stencilezésről egy későbbi posztban fogtok majd olvasni.

4. A vitorla sarkaihoz hozzávarrtam a zsineget, a zsinegek másik végét a kartondoboz két széléhez kötöttem (a kartont ollóval lyukasztottam át) a doboz színezése után.

5. A dobozt fehérrel alapoztam, majd 4 sávot jelöltem ki rajta. Alul egy vékonyabbat, ezt sötétbarnára festettem, középen szintén egy vékony sávot jelöltem ki, ezt pirosra festettem, ehhez mérten alá és fölé két egyforma széles sávot jelöltem ki, amit kékre festettem. Végül a kis tulajdonosának a neve került rá, aki gyorsan birtokba is vette a hajóját. 

0 Tovább

diyhome

blogavatar

Kreatív újrahasznosítás, ötletek, az egyszerűtől a bonyolultig.

Utolsó kommentek